Sopronban ma 100 éve, 1921. december 14-én, szerdán kezdődött el a népszavazás arról, hová tartozzon a város és a környező falvak: Magyarországhoz vagy Ausztriához. A város részét képező Brennbergbányán másnap, míg további nyolc faluban, Ágfalván, Balfon, Fertőbozon, Fertőrákoson, Harkán, Kópházán, Nagycenken és Sopronbánfalván harmadnap járult a lakosság az urnákhoz. Sopron és térsége lehetett az első és – a későbbi kisebb referendumokat is figyelembe véve – a legjelentősebb terület, amelynek lakosai maguk dönthettek a világháborút követő békekötési folyamat során arról, hogy országot cserélnek-e. A szavazás végeredménye szerint a város és a környező nyolc falu többnemzetiségű lakossága kétharmad arányban Magyarország mellett döntött.

 

Ma van tehát a „hűség napja”, amellyel véget ér a soproni népszavazás emlékéve. A „Haza, Szeretet, Hűség” mottó alatt futott centenárium során folytatódtak a két világháború között kialakult és a rendszerváltás óta ismét erősödő tendenciák: Sopron egyre jobban azonosul „a leghűségesebb város” címével, miközben alig vesz tudomást arról, hogy 1921-ben és az utána következő években milyen ellentmondásos helyzetbe kényszerült a helyi németség, amelynek jelentős része a magyarokhoz hasonlóan a maradás mellett szavazott.

A népszavazás történetét kevés kivételtől eltekintve a nemzethűség tiszta példájaként beszélik el a Magyarország történetéről szóló könyvekben, tankönyvekben és a helyrajzi irodalomban is. Ebben a nemzethűségre összpontosító narratívában, amelyet a centenáriumi emlékév során kiadványról kiadványra és beszédről beszédre megerősítettek, a soproni németség háttérbe szorul, olykor említésre sem kerül. De vajon milyen sebeket ejthettek a soproni német polgárok kizárásán alapuló narratívák a város és vidéke társadalmában? A kérdésre választ adhat a soproni „hűségtörténet” egy olyan olvasata, ami azt vizsgálja, hogyan emlékezett meg a népszavazásról a város és az ország az elmúlt száz évben.

• Sopron
• népszavazás
• történelem